Kia Ora!
Naív voltam már megint, amikor azt hittem, majd a nyári szünetben szépen beszámolok az utazásainkról, meg bepótlom az elmaradt bejegyzéseket, mert hát időm mint a tenger. Hah! Pedig elvittem magammal a laptopom Wellingtonba, amit aztán ott beraktam egy fiókba és meg is feledkeztem róla. De nem baj - gondoltam, mert majd akkor írok a szünet után, amikor a srácok végre újra suliban lesznek, R meg melóban. Na ebből az lett, hogy visszatértünk Auckland-ba január végén, a srácok első héten mentek suliba két teljes napot, aztán hosszú hétvége miatt mentek 4 napot, majd egy kis lockdown alá kerültünk, aminek köszönhetően az egész bagázs itthon volt a nyakamon, és aztán most megint tudtak menni 2 teljes napot iskolába. Tehát az első 3 hétben összesen 8 tanítási nap volt.
A lockdown úgy történt, hogy vasárnap találtak 3 közösségi covid esetet, amit nem tudtak egyik karanténos esethez sem kapcsolni, ami miatt aztán bepánikolt az ország és vasárnap éjféltől Auckland-ot lezárták. A következő két napban leteszteltek húszezer embert, és összesen további 2 esetet találtak, akik amúgyis kapcsolatban voltak az előző három pácienssel, így aztán nagy megkönnyebbülésemre szerda éjféltől feloldották a zárlatot. Most Auckland 2-es szinten van, az ország többi része 1-esen. A 2-es szint engem kábé annyiban érint, hogy a suliban be kell jelentkeznem, amikor beviszem a kisebbik fiam. Maszkot is húztam, de furán néztek rám, így azt most hanyagolom.
Uj-Zéland továbbra is egész jól áll a vírus helyzettel, két-három havonta felugrik egy-egy közösségi fertőzés, olyankor gyorsan lezárnak mindent pár napra. De ezt leszámítva átlag összesen 40 eset van, mind a határon beérkezők között a karantén hotelekben. Ha nem beszélnék az otthoniakkal meg a drága dohai barátnőmmel, akkor észre sem venném, hogy a világ többi részén még mindig gáz van. Két héttel ezelőtt, amikor Auckland szülinapját ünnepelte a nép, még egy óriási koncerten is voltunk, többezer ember társaságában, nagyon élveztük.
Ezen a héten még annyi történt, hogy tegnap szétverték a konyhánkat, ma már épül az új, és a függönyök is megérkeztek végre. Ezeket mind novemberben rendeltük, természetes, hogy ugyanazon a napon szállítanak ki mindent. Iszonyat a felfordulás a házban, R is itthonról dolgozik. Főzni nem tudok, mert a munkalap majd márciusban jön, a zacskós kajákat, kekszeket és gyümölcsöket felhalmoztuk egy garázspolcra a budi mellett, nagyon praktikus, mert amint megéhezek, el is megy egyből az étvágyam.
Az elmúlt pár hétvégét vásárlással töltöttük, talán végre már majdnem minden megvan a ház dekorálásához, már csak fel kéne fúrni a képeket a falra. A pénzköltés mellett azért minden héten találunk időt a természetre, rengeteget kirándulunk, és beiratkoztam a srácokkal kori iskolába, ami vasárnaponként van. Utána általában felkeresünk egy-egy strandot, amit nem úgy kell elképzelni, hogy fürdünk, hanem inkább úgy, hogy kagylókat gyűjtünk az iszonyat hidegben, szélben vagy esőben. Bizony, mindjárt vége a nyárnak, de még egyszer sem éreztem iszonyat késztetést, hogy lábujjnál mélyebbre merészkedjek a jeges vízben.
Most itt be is fejezem a gyors beszámolót, mert aztán nekikezdek a pótlásnak, a december-januári utunk ugyanis elvitt pár varázslatos helyre, amiről mindenképp mesélni szeretnék.
