Repül a repül a... vagy mégsem?

Két óra múlva eldől, hogy holnapután már az aucklandi klímát élvezem-e vagy itthon sírdogálok miközben veszettül iskolát keresek a srácoknak a környéken. Nem aludtam egész éjszaka, annyira izgulok, hogy felengednek-e a dohai járatra vagy sem. Ehhez egy kis háttérinfóra szükség lesz.

Új-Zéland márciusban lezárta a határait és azóta is szigorúan zárva tartja, a tervek szerint egészen addig, amíg el nem készül a covid vakcina, szóval lesz az még egy év is. A határzár miatt jelenleg csak az új-zélandi állampolgárok mehetnek haza, ők is két hét kötelező karanténnal. Én új-zélandi állampolgár családtagjaként igényeltem és meg is kaptam egy spéci vízumot, amivel bemehetek az országba és 6 hónapig ott is tartózkodhatok. Feltétele, hogy a férjemmel egy gépen érkezek az Igéret földjére.

Ez nem lenne gond, ha a) pillanatnyilag egy helyen tartózkodnék R-el és b) lennének járatok odafele...

Szinte minden légitársaság beszüntette az új-zélandi járatait, Ausztrália is brutálisan bekorlátozta az ottani helyzet miatt, valamint az a néhány útvonal, ami még él (például Hong Kongon és Malajzián keresztül) számunkra nem pálya, ugyanis a covid szabályok miatt 6-8 óránál hosszabb tranzitok nem megengedettek, márpedig minden opciónál ennél több lett volna a tranzitidő. Dubai még oké lenne, ha nem lenne Katar blokád alatt még mindíg, 3 év elteltével is. Már nevettünk férjemmel, hogy ilyen kalamajkába is csak mi tudunk keveredni, nem elég a covid, még itt van a blokád is. De persze marha mázlisták is vagyunk, mert augusztus végén Qatar Airways elindított két hónapra átmenetileg egy olyan járatot, ami leszáll ugyan Brisbane-ben, de nem lehet kiszállni, csak cargo-t raknak rá. Ez eredetileg úgy nézett ki a hírekben, hogy Brisbane és Auckland között utasokat nem szállít, de aztán valahogy meggondolták magukat, gondolom az új-zélandi konzulátusok lobbiztak hogy a külföldön rekedt kiwi-ket haza tudják juttatni végre így fél év elteltével. 

De várjatok, nem ilyen egyszerű! R még augusztusban le is foglalta a jegyeinket szeptember végére, ami megintcsak nem volt sima menet, mert úgy kellett összehangolni a Budapest-Doha jegyünkkel, hogy Katarban a tranzitidő megengedett legyen. Mondanom sem kell, hogy mindkét járat ritkítottan megy, szóval rágtam a körmöm emiatt is rendesen. Nah, a lefoglalt jegyeket nem fizette ki, mert bár a cég átutalta az árát, mi éppen akkor fizettük ki a házat, amit most azért vettünk Auckland-ben, hogy abba fogunk beköltözni, és véletlenül pont annyi hiányzott az árából, ami a repjegyekre kellett. Megjegyzem, iszonyat árban van a repjegy.

Oké, a házat kifizettük, aztán vártuk a következő fizut, hogy újra lefoglalhassuk a repjegyeket, csakhogy mire lett pénz, már nem voltak jegyek. Olyannyira, hogy egyáltalán egy darab sem az egész két hónapos járatidőszakra. De nem kell félni, R megold mindent, felhívta egy ismerősét, aki az xz sejk (volt miniszterelnök) jegyeit foglalja, ő pedig felcsörgette a Qatar Airways-es cimbiket, akik közölték, hogy az történt, hogy az új-zélandi konzulátusok beblokkolták az összes jegyet. Alhamdulillah, mivel mi is kint rekedt új-zélandiak vagyunk, kaptunk 4 jegyet. Mármint vehettünk. Ezt persze még egyszer azért a biztonság kedvéért R átrakta egy héttel későbbre, mert a melóban megkérték, hogy ugyanmár maradjon még a projekt végéig (ami persze nem fejeződött be így sem, de erről majd legközelebb), úgyhogy akkor meg azon ment a para, vajon a meglévő Budapest-Doha járatot is át tudjuk-e ennek megfelelően tenni. Sikerült minden!

Viszont most azért aggódom magam őszre, mert a két jegy külön foglaláson van. Tegnap a katari tartózkodási engedélyünket töröltettük, máskülönben R nem hagyhatná el az országot. Na mármost itt Pesten simán belém köthetnek, hogy nem tudnak engem végig Auckland-ig becsekkolni, mert a vízumom szerint R is a gépen kell legyen, de ő csak Dohában csatlakozik hozzánk ma este. Viszont innen  dohai járatra sem engedhetnének fel, mert már nincs katari igazolványom és covid miatt turistaként sem léphetek be. Ördögi kör. Én azért megpróbálom majd a legangyalibb mosolyom bevetni, ha kell könyörgőre fogom majd, de minden az itteni ügyintézők kezében van. Persze a telefont itt nem veszik fel, Dohában meg annyit mondtak R-nak, hogy Inshallah nem lesz probléma, mutogassam a jegyeket, meg a vízumot és akár sikerülhet is felszállnunk a gépre.

Na, indulunk a reptérre, szorítsatok!!!

Költözéses történet, avagy miért éppen Auckland? És miért éppen most?

Három nap és már megyünk is Új-Zélandra! Inshallah.

Elmesélem, hogy történt ez az egész munkahelyváltósdi, mert mint nálunk minden oly gyakran, ez sem sima menet volt. Tavaly novembertől idén januárig R Jakartában dolgozott egy projekten. Decemberre már eléggé hiányzott ahhoz, hogy kimentünk hozzá a fiúkkal 6 hétre. Ez nagyon nyaralósan hangzik, pláne ha megemlítem, hogy a szilvesztert Balin töltöttük egy szuper kis villában, elzárva a világtól, pucéran úszkálva a medencénkben, dinnyelevet szürcsölgetve naphosszat.. De az igazsag az, hogy ezt a pár napot leszámítva R éjjel-nappal melózott, hétvégéken is, és csak ebédkor és vacsoraidőben találkoztunk vele. Halálosan uncsi volt nekem és a srácoknak is az egész december karácsonyostól, de nem panaszkodom, mert legalább együtt volt a család. Persze az új-zélandi 4 hetes nyaralásunkat a meló miatt le kellett mondanunk, de ehhez már annó Luxemburgban nagyon jól hozzászoktunk. 

Egyik hétvégén R-nek a vizum miatt el kellett szaladnia Hong Kongba egy éjszakára. Húha, érzem, hogy itt egy másik történet próbál beszivárogni, egy ingatlanvásárlós, de ezt akkor inkább majd külön leírom. 

Ja és persze ez volt az az időszak is, amikor R a kínaiakkal folytatott tárgyalásainak köszönhetően sikeresen átesett a koronavíruson is - amit persze akkor még nem sejtettünk. Egy hét hígfosást követett egy hét 40 fokos láz iszonyú torokfájással, köhögéssel és orrfolyással. Maszkban közlekedett már akkor, amikor a világban a többieknek még nem lapult a zsebében ez a mára oly nélkülözhetetlen kis textildarab. Bizony, mi nagy úttörők vagyunk. A fiuk nem kapták el, én pedig három nap alatt átestem rajta.

Tehát ezt az alaphelyzetet képzeljétek el (Indonézia, karácsony, meló ezerrel, ingatlanvásárlási pánik, korona, távol minden ismerősünktől és a családtól), amikor egyik nap R kapott egy emailt, majd egy telefonhívást is egy uj-zélandi fejvadásztól. Ez nem ritka eset, és általában úgy végződik, hogy köszöni szépen a megkeresést, de még néhány évig ő nagyon jól elvan a katari pozijában, mentsék el az adatait és majd 2022 után keressék újra. Mert hát a foci VB-t már csak megvárjuk Dohában. 

Most is így kezdődött, viszont ez a pali nem adta fel ilyen könnyen a dolgot és egyből mondott egy olyan fizut, amit nehezünkre esett zsigerből visszautasítani, mert jóval az elképzeléseink fölött volt, így aztán elindult a vezérhangya a fejünkben. Nagyonis tisztában vagyunk vele, hogy Katarból a világ bármely pontjára átköltözni jelentős anyagi visszelépést jelent, és úgy voltunk vele, hogy majd akkor költözünk, ha lesz annyi megtakarításunk, amit befektetve már nem kell dolgoznunk, vagy legalábbis nem fog számítani a fizetés nagysága. Tehát ez az ajánlat hirtelen erősen megingatta a jól kidolgozott terveinket a jövőre nézve. Jó, persze, így is fele annyit ígértek, mint amit most félre tudunk tenni, de elgondolkoztatott minket azon, hogy mik is a prioritásaink. Élhetünk a legnagyobb jólétben, utazgathatunk, élvezhetjük a katari luxuskörülményeket még pár évig mielőtt leköltözünk a világ seggére, vagy megléphetjük most a dolgot, igaz nem luxusba, de normális körülmények közt végre letelepedhetnénk valahol, amit nem átmeneti lakóhelynek, hanem tényleg otthonunknak nevezhetünk, közel lehetünk R családjához, és legfőképpen megadhatjuk a gyerekeknek a kiwi felnevelést és a rettentően hiányolt természet-központú életstílust.

Na, ki hogy döntene ilyen helyzetben? Pénz és luxus vagy család és friss levegő?

A fejvadász nem árulta el, melyik cégről lenne szó, de két Google keresés után tisztában voltunk vele. Kapaszkodjatok meg: arról a cégről van szó, amelyiknél annó R dolgozni kezdett Új-Zélandon, majd Németországban, majd Luxemburgban (ahol az irodában megismerte csodálatos jövendőbeli feleségét), és végül ahonnan Katarból úgy kirúgták a luxemburgi főnökök ajánlására, mint macskát szar...díniázni. A profil csábítóan hangzott, a cég ugyanis levállt Luxemburgról, a vezetést lecserélték és újra kéne építeni mindent lokálisan. R rábólintott tehát az interjúkra. Akkor még persze nem is sejtettük, hogy 10 hónapig fog ez a procedúra tartani, miközben a katari munkahelyén szupersztárrá avanzsál, valamint betesz mindenkinek minden irányból egy világjárvány, jócskán megbonyolítva a helyzetünket. De hogy ezek odalent mit képzeltek, hogy kit vesznek fel, azt fel nem tudom fogni. 12 interjúkörön ment keresztül R, már azt hittük, az őszi politikai választásokhoz keresnek miniszterelnök jelöltet Jacinda helyére. 

Eleinte 3 jelölt állt harcban a poziért, de az egyikük hamar kiesett, így tudtuk, hogy csak egy ellenfél van. Azt is megtudtuk, hogy az illető Szingapúrból interjúzik. Várjatok, ekkor még nem volt covid és határzárás, úgy kell nézni a történetet, olyan február lehetett. Mondtam is R-nek, hívja már fel a régi kollegáját, aki Luxemburgból Malajziába, majd onnan Szingapúrba ment át, hátha tud valamit az illetőről. Elvégre egy iparágon belül nem sokan vannak a világban ebben a bizonyos poziban. R fel is hívta, de a srác akkor nem volt elérhető és mire meg az lett, R már túlságosan elfoglalt volt a melóban, így nem beszéltek. Még két hónapig. Áprilisban aztán hirtelen újra jelentkezett a srác, két nappal R utolsó körös interjúja előtt. Az üzenet így hangzott: "Kérlek hívj fel sürgősen, van számodra egy ajánlatom." Nagyon gyanús volt. És megérzéseim persze beigazolódtak: kiderült, hogy a haver volt az ellenfél. És méghozzá jobban is ment neki az interjú, mert azért ő senior-abb a területen és amit az új-zélandiak végre akarnak most hajtani, azt ő már két másik országban levezényelte sikerrel. Csakhogy a covid miatt a spanyol családja közelében akart maradni, mert sajnos meghalt a testvére a vírusban, és anyukája is kórházba került. Tény, hogy Szingapúr közelebb van Spanyolországhoz, mint Új-Zéland, de azért..na.. Szóval azért kereste R-t, hogy közölje vele, ő visszalépett a versenyből és maga helyett beajánlotta R-t a HR-nél. Ez mókás volt, mert így mi már tudtuk, hogy nincs más jelölt, de a HR persze ezt nem mondta, gondolom ők is meglepődhettek, hogy az egyik jelölt pont a másikat ajánlja be maga helyett. A srác még annyira jófej is volt, hogy R-t felkészítette az utolsó interjúra, lényegében átadta neki az összes tudását, amivel aztán R tényleg villoghatott. Azért amikor az interjú végén felajánlották neki az állást, úgy tett, mintha meglepődött volna. 

De most azt ne higgyétek, hogy itt véget ér a történet. Elvégre ez fél évvel ezelőtt volt, és én még mindig itt vakargatom a hátsóm Magyarországon. Az utolsó interjú után jött a bértárgyalás. Időközben már bejött covid barátunk, ami miatt Jacinda lezárta a határokat, Új-Zéland megközelíthetetlen erődítmény lett. A cégvezetők bérét 20%-al lecsökkentették, sokakat elbocsátottak. R viszont kötötte az ebet a karóhoz, mert hogy neki decemberben a fejvadász mást ígért. Ehhez hozzájött még, hogy a vírus miatti gazdasági helyzetben az új-zélandi dollár rohamosan vesztett az értékéből (mialatt Dohában az amerikai dollárhoz kötött fizu egyre többet ért), így aztán már nem volt annyira jó ez az ajánlat R számára. Közben a nagyfőnöknek is elsírta R a váltás lehetőségét, ami meg aztán azt eredményezte, hogy a pasas minden szépet és jót ígért neki, csak hogy megtartsa. Végül tehát már olyan helyzetben voltunk, hogy R nem is akarta aláírni a szerződést. Plusz poénként még beraktak neki egy másfél órás kis megbeszélést a CEO-val, ami nem lett szerelem első látásra. Viszont a legérdekesebb rész a referenciát adó jelenlegi és volt főnökök jelentették. Azon aggódtunk, hogy ha Új-Zéland megkérdezi a luxemburgi cégvezetőt, akkor minden megy le a slozin. Viszont amíg ezen rágódtunk, kiderült, hogy ez már megtörtént és láss csodát, a krapek sok szépet és jót mondtott R-ról, és csak megemlítette úgy mellékesen, hogy R hogyan lépett le annó a dohai cégtől. Huhh. Az volt a szerencsénk, hogy ezt mi előre beadagoltuk a fejvadásznak, aki úgy tálalta fel a sztorit odalent, mintha ez a világon a legtermészetesebb dolog lenne, így aztán ott sem volt nagy meglepi, amikor meghallották a kirúgást a luxemburgi szemszögből. Igy aztán minden oldalról lezárult a felvételi, sikerült a bérben is megállapodni, nagy nehezen kialkudtak egy kezdő időpontot, amit aztán azóta kétszer eltoltunk R dohai projektje miatt. Tulajdonképpen már lent lennénk Aucklandben, ha nem jön közbe némi zűrzavar, de ezt majd holnap mesélem el.